-
A felöntőléhez vizet forralunk, és hozzáadjuk a sót. Amikor felforrt, lehúzzuk a tűzről, és hagyjuk langyosra hűlni – nem kell teljesen kihűlnie.
-
A kaprot megmossuk, kissé megszárítjuk, és az egyik felét az üveg aljára tesszük.
-
Ha apróra vágott káposztát szeretnénk, akkor vékony szeletekre vágjuk, és jól belenyomkodjuk az üvegbe.
Ha inkább egész leveleket savanyítunk, akkor a torzsa körül körbevágjuk a fejet, majd óvatosan lefejtjük a leveleket, és az üvegbe rétegezzük, szintén jól lenyomkodva. -
A tetejére tesszük a kenyeret vagy a megtisztított burgonyát, majd lefedjük a maradék kaporral.
-
Ezután ráöntjük a langyos felöntőlevet, letakarjuk (de nem zárjuk le légmentesen!), és félárnyékos helyre tesszük. Tűző napra ne kerüljön!
-
Amíg készül, az elpárolgott levet mindig azonos arányú sós vízzel pótoljuk.
-
A legpraktikusabb elhelyezés: az üveget egy nagyobb tálba állítjuk, a tetejére pedig egy kisebb tányért borítunk lefelé fordítva.
Néhány nap múlva már élvezhetjük is a különlegesen finom, frissítő, kapros nyári káposztát! 😋
Forrás: Trendireceptek – Falusi Hagyományőrzés