A varrógép korszaka és a színes múlt emlékei: mit mesélnek a régi fém szpulkák?
A nagymama padlásán, a régi varrógépek között megbújik néhány apró, mégis különleges fém tárgy. Első ránézésre talán jelentéktelennek tűnnek, de ezek a szpulkák egy olyan korszakot idéznek meg, amikor az otthoni alkotás, a kézi munka és a gondosan végzett aprólékos mesterség még mindennapos volt.
A ’70-es években ezek a kis fém hengerek nem csupán a varrógépek részei voltak – sokkal inkább az önellátás, a kreativitás és a családi hagyományok szimbólumai. Minden egyes darabot aprólékosan megterveztek: lyukacsos felépítésük és belső magjuk lehetővé tette, hogy erősen feltekerjék rájuk a cérnát, mielőtt a varrógépbe kerültek volna. Ezek a szpulkák életre hívták a textilt, háromdimenziós formákká alakítva a sima anyagokat.
A varrás nem pusztán hobbi volt – alapvető tudás, amelyet generációról generációra adtak tovább. Ruhák születtek velük, amelyek nemcsak öltöztettek, de hosszú időn át meg is maradtak, gyakran családi örökséggé váltak. A kézzel varrt darabok esküvőkön, iskolai eseményeken vagy éppen a hétköznapokon öltöztették viselőiket – és mind mögött ott volt egy-egy ilyen kis szpulka munkája.
Ezek a tárgyak ma már ritkán kerülnek szóba, legfeljebb emléktárgyként. Pedig egykor ők voltak az otthoni alkotás középpontjai. Ma is szinte hallani lehet a varrógép ritmikus zakatolását, a háttérben szóló rádió hangját, a csendes koncentrációt – és a cérna elakadása miatti halk sóhajt vagy a siker örömét.
Aki egyszer rátalál egy ilyen szpulkatartóra a nagymama varródobozában, mintha időgépre lelne. Nemcsak a múltba vezet vissza, hanem emlékeztet arra is, milyen érték volt egykor a türelem, az aprólékos munka és az alkotás öröme.
A recept többi része a következő oldalon folytatódik.
